0
  • lillasz.light

Vörös TT~5




Az elmúlt hetekben a COVID-19 globálissá vált, és szinte minden országot, társadalmat és egészségügyi rendszert érint. Ez hatással van társadalmi, politikai és gazdasági életünk különféle szféráira, valamint a spirituális területeinket is érinti. Ez a világjárvány óriási terhet jelent az emberiség számára, világszintû bizonytalanság-érzés forrása, de ez összefogással és együttérzéssel feloldható. Ezen a helyzeten keresztül felismerhetjük, hogy egy globális közösség vagyunk, és emlékeztet minket a bolygón élô minden élôlény teljes összekapcsolódására. Emberi szinteken kollektív tudatként és kollektív lélekként kell összefognunk. Ez az egész helyzet csodákat és mélyebb empátiát idézhet elô. A tôlünk telhetô legtöbbet meg kell tennünk a nemzetközi együttmûködés és a pozitív hozzáállás terjesztése érdekében azért, hogy átalalkítsuk a jârvány miatt kialakult negatív hangulatot. A legjobb tudásunk szerint összpontosítanunk kellene a lelki tulajdonságokra is, és fontos lenne a figyelmünket a jelenre helyeznünk.

A piros szín a jelen pillanatba próbál behúzni minket és igyekszik kiemelni a túlzott gondolkodásból, ahol gyakran a múltunk vagy a jövônk a fô témakör . Ez az az idôszak, amikor tényleg megtanulhatunk az "Itt és Most"-ban élni. Nincs hatásunk a múltban történt dolgokra, és nem élhetünk a jövôben sem, mivel nem tudjuk mit tartogat a számunkra. Jelen kell lennünk, a jelenlegi realitásainkba kell leföldelve beleállunk, kitartásra, stabilitásra, akaraterôre, életerôre, fizikai energiára, bizalomra, bátorságra van szükségünk, és arra, hogy biztonságban érezzük magunkat a környezetünkben. Ebben az érzelmileg és mentálisan stresszes idôszakban azt hiszem, mindenkinek szüksége van ezekre a tulajdonságokra. A vörös Terra Tachyonok segíthetnek mindezek elérésében.

Ez egy feltûnô, energikus, intenzív, erôteljes, meleg, pozitív szín, amely a földi és testi erôhöz, valamint a gerinc alján lévô gyökér csakrához (1. csakra) kapcsolódik, az alsó medence, a lábak, térd és gerinc tartozik hozzá. A gyógyulás során a pirosat melegítésre és a betegség kiégetésére használhatjuk. Ha alacsonynak érezzük az energiaszintünket, egyik piros termékünk használatát javasoljuk. Ennek a színnek a spirituális üzenete az, hogy „bátran cselekedj, és a többirôl mi gondoskodunk.” Ha készen állsz arra, hogy ezt megpróbáld, és magabiztossággal, az önmagadba és az univerzumba vetett hittel egy új célon vagy projekten dolgozz, valamint érzelmeid, észleléseid, lelki és fizikai jóléted magasabb szintû megélésére vágysz, akkor elsô lépésként a piros a te szined .



Ne feledd kérlek, hogy ezek az információk útmutatásként szolgálnak csupán, mivel minden ember másképp reagál a TT termékekre, a lenyomatok, a szív nyitottsága, az egyéni tudatosság stb. függvényében.

Ha bármilyen kérdésed van, vagy esetleg terméket szeretnél vásárolni, keress minket bátran.


Áldás mindannyióitoknak ! Vigyázzatok egymásra!



~ Szabó Lilla ~

Intuitív Terapeuta

28 megtekintés

INFORMÁCIÓK

KÖSZÖNET

Webdesign:

Blaskó Kristóf

Szabó Lilla

Fotók:

Blaskó Kristóf

Angyal Norbert

Tóth Judit

KAPCSOLAT

Vásárlás

Információk

Kapcsolat

Források:

Martina Bochnik - Terra Tachyon

http://www.terratachyon.com

©2020 by L'eridaniS