• lillasz.light

A Fény ünnepe a sötétség fölött a Telihold fényvarázsában

Frissítve: okt 31



A csodálatos ôszi energiákban az elengedés és a belsô átlényegülés idôszakát éljük.

Az október eleji nagyon intenzív Telihold~energia Fény~ereje a legmélyebb lenyomatainkig hatolhatott és gyökeres változásokat katalizálhatott, ha igazán készek voltunk rá és komolyan vettük a belsô hívást, a változás szándékát.

Azáltal, hogy ebben az évben a hónap végét is a Telihold Fény~varázsa járja át, egy nagyszerû lehetôség kínálkozik számunkra a lélek~formálódásunkat illetôen. A hónap elején elkezdôdött intenzív oldások, oldódások elengedések ténylegesen révbe érhetnek, véglegesen áttörhetjük a lelkünkre tapadt fullasztó lenyomatainkat és mindent elengedhetünk, ami nem szolgálja már földi utunk kiteljesítését, lelkünk megvilágosodását. A nagy dózisú, erôteljes fény általi újjáépítés folytatódik a jelenlegi Telihold gyógyító fény~eszenciái által is, és a beteljesüléséhez ér, érhet. Kaptunk még egy támagató Fény~dôzist az Univerzumtól. Legyünk hálásak érte, még akkor is, ha nem egyszerû a folyamat. Ne feledjük, tiszta szándékunk ereje mindent meghatároz.

Mindezekhez hozzájárul az október 31-én kiteljesedô Halloween~energia, a Fény ünnepe a sötétség fölött, a földi és a spirituális világok közötti Fény~Portál, amely tökéletes alkalom a megbocsátásra, a fátyol túloldalára távozott szereteinkkel eddig rendezetlen dolgaink végleges feldoldására. Gyújtsunk gyertyákat, ne csak az Ô emlékükre, hanem emlékeztetôül saját Fényünk jelképeként is. Merjük hangosan szólítani ôket, hiszen hallanak bennünket, mondjunk ki bátran mindent, ami a lelkünkbôl kikívánkozik, hogy szeretetteljes elengedésben megnyugvásra találhassunk. Nyissuk ki a szívünket, hogy érezhessük ölelésüket és ajándékozzuk meg magunkat és ôket is a lelki béke gyógyító erejével.


Legyetek türelmesek magatokkal, ha nagyfokú levertséget, fáradtságot éreztek, álmatlanságot vagy éppen az ellenkezôjét, megnövekedett alvásigényt tapasztaltok nagyon intenzív álmokkal. Ezek mind az áthangolás, a frekvenciaváltás velejárói. Tudatosítsátok, hogy véglegesen lezárhattok egy lelki ciklust, és megtapasztahatjátok a vérvonalaitok, a karmáitok által hozott és hordozott sebeitek végleges gyógyulását. Mire is várnátok, mitôl is félnétek!? Használjátok ki a jelenlegi erôteljes Fény~Portálok támogató, megerôsítô ajándékait. Földanyába ültetett szeretet~magvaitokkal, megerôsítve ezáltal a gyökereiteket az anyagban, forduljatok a Fény felé, lépjetek be bátran a Fény~természetetekbe. Lépkedjetek végre tartósan a saját Fényetekben. Hívjátok be a a Szeretetet az életetekbe. Szeressétek végre magatokat, ami által az önmagatok felé irányuló ôszinteségetek, tisztánlátásotok, felvállalásotok, bölcsességetek is magasabb frekvenciákon teljesedhet ki ezentúl. Éljetek a szívetekben, vállaljátok a szíveteket, mint Fény~Forrás. Legyetek az igazi Énetek legteljesebb kifejezôdései, a nehéz idôk ellenére is, ünnepeljétek végre Létezéseteket.


Legyen áldott utatok a Terrán... a Fény által... Most és Mindig.


~Szabó Lilla~

Intuitív Terapeuta



Kép: Volodimir Kalina

60 megtekintés
0

INFORMÁCIÓK

KÖSZÖNET

Webdesign:

Blaskó Kristóf

Szabó Lilla

Fotók:

Blaskó Kristóf

Angyal Norbert

Tóth Judit

KAPCSOLAT

Vásárlás

Információk

Kapcsolat

Források:

Martina Bochnik - Terra Tachyon

http://www.terratachyon.com

©2020 by L'eridaniS